Várakozás

A várakozás életünkben mindenkor egy különös, izgalmas időszakot jelent. Az én türelmetlen, hebrencs természetemnek néha kifejezetten gyötrelmesen lassúnak tűnik, azonban ez az az időszak, ami megtanít a türelmre, felkészülésre testben és lélekben. Az élet tudja, hogy igenis szükség van erre az időre, az advent időszaka szép és örömteli. Régen alig vártam, hogy elérkezzen karácsony napja, hogy láthassam a gyönyörű karácsonyfát, hogy valóban megkapta-e a levelemet a Jézuska, amiben egy mozgólépcsős barbie házat kértem, hogy falhassam a könyveket, amikre hónapok óta vártam.

Ma már nagyobb türelemmel várok, még nagyobb dolgokra. Ma már kifejezetten szeretem és élvezem a várakozás perceit, szeretek benne lenni, átélni, megélni minden pillanatát. Sőt szeretek más várakozási időszakában is részt venni, esküvői ruhát nézni, frizurát próbálni.

A karácsony előtti hetekben, feldíszíteni a lakást, előkészíteni a gyertyákat, minden hétvégén meggyújtani egyet és elmerengeni, hogy az elmúlt héten sikerült a várakozási időt hasznosan tölteni.

Várakozni türelemmel, felkészült testtel és lélekkel a kisded érkezésére, nincs is ennél szebb. Talán csak az a perc, pillanat, amikor ez a várakozás megajándékoz minket a beteljesüléssel.

Ezúton kívánok minden kedves ismerősömnek, rokonomnak, olvasómnak, erre járónak

áldott, békés, szép karácsonyt és örömteli, boldog új évet!

Búcsú a falaktól

Ennek a bejegyzésnek valójában már hetekkel ezelőtt meg kellett volna születnie. Tulajdonképpen el is kezdtem és a fejemben pedig már számtalan verzió íródott és talán az elméleti változatok szebbek és jobbak, mégis most ez kerül ki a "nagyérdemű" elé, ezért szeressük ezt a legjobban.

A téma, a központi szereplője az elkövetkező két posztnak pedig nem más, mint az OTTHON, s hogy miért is...

Tulajdonképpen az egész bő másfél évvel ezelőtt kezdődött, amikor is drága jó felmenőim elhatároztak, hogy ők már pedig elköltöznek.
A helyzet komolyságát pedig az is jelezte, hogy több ingatlan portálon is közzé tették a szigorúan őrzött kis birodalmukat. Nagy lendülettel jelentkezett is az első kíváncsiskodó. Kissé ijedten mutogatták körbe a lakás minden kis zugát, félve attól, hogy hamarosan fedél nélkül találják magukat, aztán amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan ment is a látogató, s vele együtt csökkent a lelkesedés is. Az elhatározással továbbra sem volt baj, azonban a gazdasági válság az ingatlan piacot kis híján letarolta, így be kellett vetni néhány kifejezetten lakáseladással foglalkozó cég segítségét.
Pár hónapnyi várakozás után újra elkezdtek csordogálni az érdeklődök. Az ingatlanosok biztató szavai eleinte mindannyiunkra jó hatással voltak. Aztán amikor már többedik alkalommal búcsúztattuk a "tuti vevőt", aki aztán sohasem jelentkezett, lakásmenedzsereink jobbnak látták csendben elhúzni a csíkot a tett színhelyéről.

Közel három hónapja, aztán megtört a jég. Ott állt ő, az igazi, a valódi, a tuti, jött, látott és lecsapott. A hosszú hónapok óta húzódó, az ingatlanosok ártárgyalásain folytatott ádáz küzdelmeknek egy szempillantás alatt vége lett. A szerződés megköttetett.
A karácsonyi csomagok el-, a költözést segítő dobozok pedig előkerültek és csak gyűltek, gyűltek.
Nem volt könnyű, de hogy is lehetett volna, amikor minden egyes kép, könyv, bútor közel fél évszázadnyi emléket rejt magában.
A szoba egyre tágasabb lett, a csomag egyre több, a kétségbeesés pedig egyre nagyobb.
Aztán mindennek helye lett, egy dobozban, egy zacskóban, egy távoli házban.

Végül ott álltak ők, a falak, én pedig velük szemben.
Körbenéztem, láttam magam, ahogy a három kerekű biciklimmel karikázom a szoba közepén, ahogy nyaranta lógtam az ablakban, névnapi zsúrjaimat, a karácsonyokat az égig érő fával, forogtam körbe, körbe, könnybe lábadt a szemem.
Elbúcsúztam minden faltól, ablaktól, a parkettától és megköszöntem nekik az emlékeimet, azokat, amiket kaptam, amiknek nem maradt doboz... nem is baj, hiszen azok a legjobb helyen vannak. A szívemben.

Jöjjön hát most néhány kép, a költözés pillanatáról és egy régi polgári lakás hattyúdala, egy otthoné, melynek falait ott hagytuk, de az emlékeit és az otthon melegét magunkkal hoztuk.

Az úton

... néha elesünk. Felállni nehéz, de az akadályok azért vannak, hogy leküzdjük őket, hogy tanuljunk a kudarcból, hogy erősödjünk.
Csak arccal előre, vissza már nem kell nézni, mert amit magunkba szívtunk, azt már visszük magunkkal... és ha néha úgy tűnik nehéz, erőtlenül vergődünk csak, a segítség mindig ott van.

Nekem sokat segít az út folytatásban egy bölcs szót, mint például Simon András gondolatai. Idézetei a küzdelemről, a türelemről, hitről, Istenről, a közös bennünk: a szeretet.

A szenvedésről négy bekezdésben elmélkedik.

"(I) A szenvedés a bölcsesség előszobája

(II) A szenvedés a bölcs számára út az élet anatómiájának megismeréséhez (...)

(III) A maradandó értékeket általában nem könnyed eleganciával hozza létre az ember, hanem megszenved értük. Ugyanakkor egyetlen teljesítményt sem az minősít, hogy milyen szenvedés árán született, hanem az, hogy mennyire hasznos, vagyis mennyi szeretetet szabadít fel.

(IV) A szenvedés - vagy helyesebben: az elszenvedés képessége - minden szeretet alapja. Úgy is mondhatnánk, hogy a szeretet külső megnyilvánulásainak szilárd tartást adó "láthatatalan szerkezet". Enélkül az erős váz nélkül a szeretet cselekedetei csak fedezet nélküli látványos gesztusok lennének. (...)

/Simon András: Szeretetközelben/

Ünnep után ünnep előtt

"Ha az ünnep elérkezik, akkor ünnepelj egészen.

(...)

Az ünnepet nemcsak a naptárban írják piros betűkkel. Nézd a régieket, milyen áhítatosan, milyen feltétlenül, milyen körülményesen, mennyi vad örömmel ünnepeltek!

Az ünnep a különbözés. Az ünnep a mély és varázsos rendhagyás. Az ünnep legyen ünnepies. Legyen benne tánc, virág, fiatal nők, válogatott étkek, vérpezsdítő és feledkezést nyújtó italok. S mindenekfölött legyen benne valami a régi rendtartásból, a hetedik napból, a megszakításból, a teljes kikapcsolásból, legyen benne áhítat és föltétlenség.

Az ünnep az élet rangja, felsőbb értelme. Készülj föl reá, testben és lélekben.

S nemcsak a naptárnak van piros betűs napja. Az élet elhoz másféle, láthatatlan ünnepeket is. Ilyenkor felejts el mindent, figyelj az ünnepre."

/Márai Sándor: Füves könyv/

Ajándék

Van énnekem egy drága jó Tantim, aki a budai oldal pulzáló közepén lakik, egy egy szintes gangos házban. Az autók tülkölését, a villamos jelzését, az ember áradat folyamatos zsongását egy óriási kapu éles csattanásával hagyjuk a hátunk mögött és már bent is vagyunk a lépcsőházban, ami az épület belső udvarához vezet.
Az udvar, ami hajdanán kiválóan megfelelt teniszpályának is, amit leginkább a házmester ablaka bánt, aztán falat másztunk a számomra akkoriban olyan hatalmasnak tűnő udvari falon, ami mint egy elvarázsolt kastély fonta körbe a kertet.
Az utóbbi időben, mivel már mindannyian felnőttünk, betonnal fedték be a saras földet, így mostanság idemenekítik a ház lakói járművüket, ettől persze gyakorlatilag minden varázsát elvesztette a terület.
Csak egyszer válik újra élvezhetővé az udvar, így karácsony tájt, ugyanis az ünnepek előtt, évek óta a zalai fenyőfák bitorolják az épület belsejét.
Ma, mielőtt kiléptem volna a város forgatagába megállított egy illat, mélyen beleszippantottam, az üde, friss fenyőillat lágyan keveredett a szomszéd pékségből átillanó lágy, lisztes kenyérillattal. Annyira csodálatos érzés volt, hogy valóban megtorpantam egy pillanatra.
Olyan volt, mintha összebeszéltek volna, a fenyők és a kemencék, a kenyerek, a zsemlék és a fenyőgallyak és tüskék, mintha meg akartak volna lepni egy ajándékkal.
Mert ajándék volt, de még milyen. Köszönöm!

Isten, áldd meg a magyart...

Néhány hete különös zajokra lettem figyelmes, melyek egyenesen a szekrényből jöttek. Mintha vállfák koccantak volna egymáshoz, cipősarkak csattogtak és szoknyák, kabátok lágy suhogása volt hallható. Ezek az érdekes hangok pár napja, egészen pontosan szombat óta eltűntek. Hosszas gondolkodás után rájöttem: Hát persze, hiszent újra itt a báli szezon. Alig egy éve, lázas készülődés folyt a bécsi mulatságra, a Szent István bálra és hogy a táncos cipőnket felélesszük a szekrény mélyén szunnyadó álmából, idén is vígan jártuk a csárdást.

Ezúttal BiG és drága rokonok és barátok társaságban múlattuk az időt a budai egyházközségek bálján, melyet idén a nagycsaládosok támogatására rendeztek meg. A zimankós és fagyos idő ellenére szép számmal gyűltünk össze az egyik budai gimnázium aulájában és élveztük kedves programok színes palettáját, a zenekar igazi jó zenével szolgált. Ez a bál egészen más volt mint tavalyi, míg a Szent István bálon a bécsi elit és a közleti személyiségek apraja nagyja vonult fel tollas, habos, babos abroncsos ruhákban, ez a bál a több száz bálozó ellenére sokkal meghittebb, emberközelibb volt. A hangulat és a zene nagyon jó volt és a legszebb pillanat, ami egyeseket elriasztott ettől a remek estétől az éjféli közös ima.

A lámpák hiretlen elaludtak és csak a kezünkben pislákoló mécsesek árasztottak fényt. Domi atya kedves és bizakodó szavai után közösen elénekeltük a himnuszt, a pápai himnuszt és a székely himnuszt. Körbe néztem, volt aki mosolygott rám, volt akinek arcán a fájdalmas szólamok ritmusára könny gördült végig az arcán. Csak néhány perc volt, megható, megindító és csodálatos.

Ámen.

Lassan és félénken újra kezébe vette a zenekar a hangszert és folytatódott a mulatság. Mindössze egy este volt, nem törődtünk a gonddal, bajokkal, önfeledten tapostuk egymás lábát, prögtünk, forogtunk, vidáman jártuk a táncunkat, és valóban a cipőm szinte magától járta a saját táncát.

Hóhelyzet-jelentés

Pjulcsy egy korábbi gondolatmenetét folytatva, de legalábbis általa elindítva, miszerint az egész hozzáállás kérdése, örülhetünk a hirtelen leesett hómennyiségnek vagy bosszankodhatunk is rajta, persze attól jobb nem lesz. Úgy vélem ennek az igazán téli időjárásnak az örvendetes ténye nem korhoz, vagy egyénhez, sokkal inkább helyzethez, napszakhoz kötött. Így például én magam nagyon tudok mosolyogni a hófehérbe öltözött kertünk láttán, egészen addig, amíg észre nem veszem, hogy nem csak a szomszéd ház tetejére, a kerítés peremére vagy a lépcsőnkre ült rá közel 20 cm hó, hanem az kisautónk is eggyé vált a szikrázóan fehér udvarral. Ez olyankor, amikor a munkából való előkéséhez csak a kocsi jelenthette volna a ments várat nem mutat szívderítő látványt. Van bizony olyan is, amikor a reptéren a felszállásra várakozók érdeklődő tekintettel böngészik, mikor startol végre a járatuk és amikor már az izgalomtól kipirulva rohannak egyik kaputól a másikig és azt remélik "talán most végre beszállunk" és talán el is indulunk, vörös villogó felirat jelenik meg a kivetítőn: TÖRÖLVE. A kétségbeesett utazó pedig hirtelen felocsúdásból azt sem tudja merre induljon, kit kérdezzen. Végül a reményt vesztett utasok szomorúan kullognak a kijárat felé, lassan vánszorog mögöttük a bőrönd, húzná vissza őket, de minek, a reptéren csak a kávézókban zavartalan a kiszolgálás. Az ember üveges tekintettel bámul ki a vonat vagy a taxi ablakán, ami a kiindulóponthoz viszi vissza. A szerencsésebbek újra hazaérkeznek, ahol a meleg családi kör várja, egyesek viszont pont ettől a melegséges fogadtatástól estek így el. Így tehát nálunk együtt ebédelt a család, és már csak mosolygunk a édesanyám és nővére terminálos beszámolóján. Az a szegény német lány pedig, aki végig sírta a reptérről visszatartó vonatutat, mert nem jutott haza, remélem, hogy mihamarabb hazai földön landol szerencsésen, épségben és családi ölelésben.

...És csak mert minden rosszban van valami jó, már alig várom, hogy holnap délelőtt végigszánkázzák a hófödte dimben-dombon, és nincs is kellemesebb és hangulatosabb, mint hátradőlve a meleg lakásból figyelni a hatalmas pelyheket egy békebeli saját készítésű tejbegríz és egy zamatos forralt bor társaságában. Közben pedig persze szörfözni az interneten és jéééééé, új blogokat felderíteni. Most vettem észre, hogy kedves barátnőm Eszti is az internetes naplóírásra adta a fejét, és még nagyobb öröm, hogy ekkora ösztönző erővel bírtam. Fogadjátok Őt is szeretettel, legyen kint verőfényes napsütés, zuhogó eső, vagy fagyos zimankó!
Hajrá Eszti!!!

...Prágába

...múlt pénteken elrepültünk Prágába.

Néhány évvel ezelőtt drága barátnőmmel édes kettesben gondoltunk egyet, vonatra szálltunk és meg sem álltunk a cseh fővárosig. A kedves kis utcákon, gyönyörű épületek közt tett andalító séta és az ízletes barna sör annyira lenyűgözött, hogy azt reméltem, ide minél hamarabb visszatérek még.
Néhány évvel öregebben és bölcsebben eljött hát az idő és hatod magammal, köztük az én Herzallerliebstemmel és a Balatoni turizmus gyöngyszemeivel repülőre ültem és a felhőket átszelve újra ott voltam a százarcú Prágában.

Ez az a város, amit igazán nem lehet elmesélni, mert látni, csodálni, érezni, élvezni kell.
Persze a képek valamelyest kárpótolják azokat az utazáskedvelőket, akik régen vagy még sohasem voltak Prágában, de ezek sem adják vissza a város kedves, varázslatos hangulatát.
Így, hogy három napon keresztül zuhogott a hó még szebb volt, olyan volt mint egy meseváros. Habár ez az idő megnehezítette a menetelést, a jó öreg Becherovka minden alkalommal életet lehelt a fagytól elgémberedett végtagjainkba. Így, feszes tempóban ugyan, de szinte minden olyan látnivalót kipipáltunk, amit a Prágába látogatónak meg kell tekintenie.

A száztornyú Prágának nevezett város az utóbbi időben méltán vált a nemzetközi turizmus egyik lengépszerűbb célpontjává. Hosszabb rövidebb idő alatt gyakorlatilag minden fontos nevezetességet el lehet érni, miközben városrészről városrészre bandukol az idegen. Az Óváros, az Orloj, a Tyn templom, a Károly híd, a Várnegyed a Kisoldal, az Újváros rész, a Vencel tér, csak néhány dolog (a teljesség igénye nélkül) amiknek megtekintése már már kötelező.
Nagyjából mi is ezen az útvonalon haladtunk.

Addig addig róttuk első nap a havas utcákat míg végül kilyukadtunk az Óváros főterén.

Másnap aztán a szűnni nem akaró hóesésben átkeltünk a Károly hídon és a Kisoldalon felemelkedve elfoglaltuk az egész Várat.

Az egész napos menetelés után igazi cseh kocsma hangulatban volt részünk, Prága egyik leghíresebb sörfőzdéjében, az Ú Flekúban "pihentünk", ahol az ízletes knédlit és a cseh barna sör zamatát élveztük.

Utolsó napra maradt az Újváros rész főtere, a Vencel tér, érintőlegesen ugyan, de néhány pillanat erejéig a híres cseh festő Mucha múzeumába is betértünk, végül a régi városház tornyából csodáltuk a hófehérbe burkolózott várost.

Az igazi téli időnek köszönhetően a hazatérés kissé nehézkesen alakult, mert a nagy havazás miatt lezárták a repteret, így csak jó két óra késéssel tudott a kifutó pályára becsúszni a gép.

A hosszú és viszontagságos éjszakai hazatérés után könnyed fáradsággal pillanatok alatt mély álomba zuhantam. Prága ezúttal is felejthetetlen élményt nyújtott, amiből úgy érzem sohasem elég, mert ez a város annyi kincset rejt magában, amennyit elképzelni is nehéz.

... és hogy visszatérek-e még oda?

Egészen biztosan!!!

Kora tavasz hóeséssel

Rendben, vettem a lapot!!!! Olvasószámláló és pöttyök ide vagy oda, ha nem írok semmit, akkor nincs mit olvasni, így aztán várhatom, hogy gyarapodjanak a "cserkók".
Tegnap sétálni indultam, jobban mondva csak a BIPA-ba (az itteni drogéria) tartottam és ezt láttam:

Sajnos a kép nem sikerült annyira jól, mint amennyire lenyűgöző látványt nyújtott, de a lényeg, a Stephans Dom egy kora tavaszi naplementében, az ég (nagyjából) tiszta volt, a nap sütött, mosolyogtam, végre ITT A TAVASZ!!!!
...

Aztán néhány órával később villámlott, dörgött egy hatalmasat és elkezdett szakadni a HÓ!!!!

Úgy látszik még sincs tavasz.

De magáért az élményért megérte!:)

We are the champions...

Bécs megetelt élettel. Egy hétig teljesen más színben láttam a világot, nem a megszokott monotonság, az egyedüli étekzések, az esti unalomüző dvd-zés, amikor a nap fénypontja, ha kiszaladhatok a közeli élelmiszerboltba.
Nem, az elmúlt napok az önfeledt kacagásról, az éjszakába nyúló beszélgetésekről, a végig bőgött szerelmes filmekről, a habos kakaóról szóltak.
Az osztrák főváros tehát mind amellett, hogy gyönyörű ősszel, meseszerű karácsonykor, még így a tél végi szürke, lehangolt hétköznapokban is képes arra, hogy magával ragadja, kiszakítsa fásultságából lakóit.

Ehhez persze szükség van egy őrült Queen rajongóra, néhány mikrofon- pótlóra és persze a szédületes Freddy Mercurira!!!

PÁFFFF, eltalált egy hógolyó

PJulcsy olyan jól célzott a hógolyóval, hogy egyből eltalált, így én is játékban vagyok (újra). :)

Horoszkópod: oroszlán

Egyéb események, amikor megszülettél: Málta vizummentes álllam lett... De ez kit érdekel... hisz megszülettem!!! :)))
Ha nyernél a lottón: Felébrednék és rájönnék, h bilibe lóg a kezem.
Rossz szokás, de nem nagyon tudsz megszabadulni tőle: Rosszul tűröm a kritikát. De nem is igaaaaz.
Ha web-böngésző: Explorer, ha bár a Mozilla az ajánlatos, tudoooooom!
Ha koffein: Kávé sok tej és cukor NÉLKÜL!!!!
Színeid ruhában: mostanában lila
Most mi van rajtad: szürke maci naci, naná, h H&M-es :)))
A legutóbbi könyv, amit olvastál: Tolvaly Ferenc: El Camino (és az ezer oldalas esküvő katalógus minek számít?)
Ha háziállat: cica és teknősök
Amit soha nem választanál háziállatnak: halak, már próbáltuk
Amit legjobban szeretsz magadban: talán, h viszonylag könnyen barátkozom, de ez nem mindig jó.
10 év múlva ilyenkor hol látod magadat: bárhol, de mindenképp férjjel és minimum három gyermekemmel.
Legutóbbi nagyon jó élményed: Amikor a keresztlányomért mentem az oviba és hosszú hosszú percekig nem eresztettük egymást!!!!

Na és akkor most én jövök a dobással? Én még gyúrnám kicsit, mert egyelőre nincs senki, akit eltalálhatnék.