Hóhelyzet-jelentés

Pjulcsy egy korábbi gondolatmenetét folytatva, de legalábbis általa elindítva, miszerint az egész hozzáállás kérdése, örülhetünk a hirtelen leesett hómennyiségnek vagy bosszankodhatunk is rajta, persze attól jobb nem lesz. Úgy vélem ennek az igazán téli időjárásnak az örvendetes ténye nem korhoz, vagy egyénhez, sokkal inkább helyzethez, napszakhoz kötött. Így például én magam nagyon tudok mosolyogni a hófehérbe öltözött kertünk láttán, egészen addig, amíg észre nem veszem, hogy nem csak a szomszéd ház tetejére, a kerítés peremére vagy a lépcsőnkre ült rá közel 20 cm hó, hanem az kisautónk is eggyé vált a szikrázóan fehér udvarral. Ez olyankor, amikor a munkából való előkéséhez csak a kocsi jelenthette volna a ments várat nem mutat szívderítő látványt. Van bizony olyan is, amikor a reptéren a felszállásra várakozók érdeklődő tekintettel böngészik, mikor startol végre a járatuk és amikor már az izgalomtól kipirulva rohannak egyik kaputól a másikig és azt remélik "talán most végre beszállunk" és talán el is indulunk, vörös villogó felirat jelenik meg a kivetítőn: TÖRÖLVE. A kétségbeesett utazó pedig hirtelen felocsúdásból azt sem tudja merre induljon, kit kérdezzen. Végül a reményt vesztett utasok szomorúan kullognak a kijárat felé, lassan vánszorog mögöttük a bőrönd, húzná vissza őket, de minek, a reptéren csak a kávézókban zavartalan a kiszolgálás. Az ember üveges tekintettel bámul ki a vonat vagy a taxi ablakán, ami a kiindulóponthoz viszi vissza. A szerencsésebbek újra hazaérkeznek, ahol a meleg családi kör várja, egyesek viszont pont ettől a melegséges fogadtatástól estek így el. Így tehát nálunk együtt ebédelt a család, és már csak mosolygunk a édesanyám és nővére terminálos beszámolóján. Az a szegény német lány pedig, aki végig sírta a reptérről visszatartó vonatutat, mert nem jutott haza, remélem, hogy mihamarabb hazai földön landol szerencsésen, épségben és családi ölelésben.

...És csak mert minden rosszban van valami jó, már alig várom, hogy holnap délelőtt végigszánkázzák a hófödte dimben-dombon, és nincs is kellemesebb és hangulatosabb, mint hátradőlve a meleg lakásból figyelni a hatalmas pelyheket egy békebeli saját készítésű tejbegríz és egy zamatos forralt bor társaságában. Közben pedig persze szörfözni az interneten és jéééééé, új blogokat felderíteni. Most vettem észre, hogy kedves barátnőm Eszti is az internetes naplóírásra adta a fejét, és még nagyobb öröm, hogy ekkora ösztönző erővel bírtam. Fogadjátok Őt is szeretettel, legyen kint verőfényes napsütés, zuhogó eső, vagy fagyos zimankó!
Hajrá Eszti!!!

...Prágába

...múlt pénteken elrepültünk Prágába.

Néhány évvel ezelőtt drága barátnőmmel édes kettesben gondoltunk egyet, vonatra szálltunk és meg sem álltunk a cseh fővárosig. A kedves kis utcákon, gyönyörű épületek közt tett andalító séta és az ízletes barna sör annyira lenyűgözött, hogy azt reméltem, ide minél hamarabb visszatérek még.
Néhány évvel öregebben és bölcsebben eljött hát az idő és hatod magammal, köztük az én Herzallerliebstemmel és a Balatoni turizmus gyöngyszemeivel repülőre ültem és a felhőket átszelve újra ott voltam a százarcú Prágában.

Ez az a város, amit igazán nem lehet elmesélni, mert látni, csodálni, érezni, élvezni kell.
Persze a képek valamelyest kárpótolják azokat az utazáskedvelőket, akik régen vagy még sohasem voltak Prágában, de ezek sem adják vissza a város kedves, varázslatos hangulatát.
Így, hogy három napon keresztül zuhogott a hó még szebb volt, olyan volt mint egy meseváros. Habár ez az idő megnehezítette a menetelést, a jó öreg Becherovka minden alkalommal életet lehelt a fagytól elgémberedett végtagjainkba. Így, feszes tempóban ugyan, de szinte minden olyan látnivalót kipipáltunk, amit a Prágába látogatónak meg kell tekintenie.

A száztornyú Prágának nevezett város az utóbbi időben méltán vált a nemzetközi turizmus egyik lengépszerűbb célpontjává. Hosszabb rövidebb idő alatt gyakorlatilag minden fontos nevezetességet el lehet érni, miközben városrészről városrészre bandukol az idegen. Az Óváros, az Orloj, a Tyn templom, a Károly híd, a Várnegyed a Kisoldal, az Újváros rész, a Vencel tér, csak néhány dolog (a teljesség igénye nélkül) amiknek megtekintése már már kötelező.
Nagyjából mi is ezen az útvonalon haladtunk.

Addig addig róttuk első nap a havas utcákat míg végül kilyukadtunk az Óváros főterén.

Másnap aztán a szűnni nem akaró hóesésben átkeltünk a Károly hídon és a Kisoldalon felemelkedve elfoglaltuk az egész Várat.

Az egész napos menetelés után igazi cseh kocsma hangulatban volt részünk, Prága egyik leghíresebb sörfőzdéjében, az Ú Flekúban "pihentünk", ahol az ízletes knédlit és a cseh barna sör zamatát élveztük.

Utolsó napra maradt az Újváros rész főtere, a Vencel tér, érintőlegesen ugyan, de néhány pillanat erejéig a híres cseh festő Mucha múzeumába is betértünk, végül a régi városház tornyából csodáltuk a hófehérbe burkolózott várost.

Az igazi téli időnek köszönhetően a hazatérés kissé nehézkesen alakult, mert a nagy havazás miatt lezárták a repteret, így csak jó két óra késéssel tudott a kifutó pályára becsúszni a gép.

A hosszú és viszontagságos éjszakai hazatérés után könnyed fáradsággal pillanatok alatt mély álomba zuhantam. Prága ezúttal is felejthetetlen élményt nyújtott, amiből úgy érzem sohasem elég, mert ez a város annyi kincset rejt magában, amennyit elképzelni is nehéz.

... és hogy visszatérek-e még oda?

Egészen biztosan!!!

Ünnepek utáni gondolatok

Ha visszapörgethetnénk az időt, akkor csak azért kérném, hogy újra, mondjuk december 23. legyen, hogy a karácsonyi jókívánságaim messze földre eljuttathassam, hogy leírhassam milyen gyönyörű az első karácsonyfánk az új lakásban, hogy mennyire gyönyörűek a fények, hogy szenteste meghitt családi légkört semmi sem tudja felülmúlni. De nem hagynám el megemlíteni karácsony első napját sem, amikor a nagy család, közel 45 fő egyszerre zengi karácsonyi fényáradatban a Mennyből az angyalt, vagy a vidéki karácsonyozást a "kis űrhajós" vidám és boldog mosolygásával. Aztán ott volt egy hét éves ünnepelt, aki megilletődve várta, hogy gyertyafújás közben valami igazán szépet kívánhasson. Aztán alig, hogy felocsúdtunk a bejglis, halászleves, krumplisalátás mámoros illatokból már visított is az újévi malac, durrant a pezsgő és becsúsztunk a újra egy újabb évbe.

Mivel azonban nincs ilyen idő-visszapörgető szerkezetem csak remélni tudom, hogy mindenki legalább annyira békésen, boldogan, meghitten ünnepelt, mint amennyire szerettem volna kívánni.

Túl tehát a morzsa-partykon, lassan kifogy a mélyhűtőbe passzírozott karácsonyi menü is, elfogyott az utolsó üveg szilveszteri pezsgő, megettük a virsliket nagy lendülettel és lelkesedéssel belevetettük magunkat a 2010-es évbe, s hogy ez a nagy schwung minél tovább tartson, múlt pénteken elrepültünk...