Ha egészen vissza akarok nyúlni a kezdetekig, akkor minden a kis kék műanyag motorral kezdődött, még alig, hogy kezdeti lépéseket megtettem máris robogtam a kismotoron. Aztán szépen nőttem növekedtem és kicsinynek bizonyult a kis robogó ezért kaptam egy három kerekű biciklit, amivel annak rendje s módja szerint, mint minden városi hatalmas karikákat írtam le a szoba kellős közepén. Nem is kellett nekem más, vígan kanyarogtam fent a 3. emeleten ha esett ha fújt.
Az első "komoly" két kerekűmet drága jó unokanővéremtől örököltem. Kezdeti időszakban persze zörögtek mellettem a pótkerekek, aztán egy gyönyörű napsütéses délutánon apukám úgy döntött, itt az ideje, hogy megtanuljak egyensúlyozni., úgyhogy leszerelte a pótkerekeket Persze kevésbé magabiztosan pattantam a kis tömött kerekű járgányra, először édesapa a hátamat támasztva tolt, aztán meglódult a lábam, éreztem, hogy így nem lehet baj és mosolyogva figyeltem, hogy apuka meddig tudja tartani velem a tempót és én egyre gyorsabban hajtottam, hogy szinte rádőltem a kis kormányra, csak hajtottam, hajtottam és mosolyogva, szinte kárörvendve oldalra néztem, vártam, édesapa kínjában mosolygó, lihegő arcát, de nem volt mellettem senki. Hirtelen megálltam, megfordultam és jó pár méterrel lemaradva álltak szüleim a boldogságtól könnyezve.
Onnantól aztán sokáig le sem lehetett szedni a kisbicikliről, egészen addig, amíg már a térdeim a füleimet verdesték. Ekkor megkaptam életem első igazi nagy felnőtt cangáját, egy narancssárgás pirosas színben játszó igazi kemping biciklit. Ezzel róttuk évekig unokanővérkémmel (aki egy kék Csepelt koptatott akkoriban) Somogyország dombjait, volt, hogy fagyival a kezünkben az árokban landoltunk, volt, hogy nagyokat estünk, de imádtuk.
Majd egyszer csak betört a Montain bike őrület. Eleinte, amennyire lehetett előre döntöttük kemping bicaj kormányát, hogy ugyanabban a pózban ülhessünk nyeregbe, mint a "nagyok". Aztán az egyik szülinapomon választhattam, mivel akkoriban tört be a CD lejátszó is, a szüleim megkérdezték mit szeretnék, magnót vagy biciklit. Természetesen egy percig nem gondolkoztam, és rögtön a drótszamár mellett döntöttem. Így kaptam meg életem első igazi nagy kerekű, sebességváltós, "előrehajlós" montiját. Hogy ne kelljen egyedül bringáznom, unokatesóm és apukám is beújított egyet, onnantól aztán szűnni nem akaró lelkesedéssel szeltük keresztül kasul a budapesti forgalmat vagy a vidéki tájat. Voltak életszakaszok, amikor mégiscsak kicsit alábbhagyott a buzgalom és hónapokig porosodott a bicaj a sufni sarkában.
Néhány évvel ezelőtt "hitvesi" kötelességből is újra értelmet nyert a drótszamár, mert az én BiG-em és az ő egyik legkedvencebb pajtása nagy biciklisek voltak kisgyermek koruk óta. Herzallerliebstem nagyvárosba költözését azzal tette még élvezetesebbé, hogy beújított egy tiptop kis montit, nem utolsó sorban extra dolgokkal felszerelve, enyhe célzásként, hogy innentől nem lesz elhanyagolható a kétkerekű. Amennyire korábban odáig voltam a férfivázas és férfi nyerges bicikliért, annyira kezdett ez a váz kényelmetlenné válni, mert fájt tőle a hátam, a nyakam, a csuklóm.
Ezért a régi jó montit egy még régebbi, de új ruhába öltöztetett svájci bicikli váltotta fel. Gyönyörű, női vázas, arany színű, egy igazi klasszikus és habár öreg róka nem vén róka, minden évben egy kisebb túra előtt komoly ráncfelvarrást kellett rajta végezni, új nyereg, új fék, új kerék... aztán idén megszületett az elhatározás megveszem én magam az új biciklimet.
Bele is kezdtem a keresésben, ami azért nem egyszerű, mert rengeteg szép bicikli van és kiváló felszereléssekkel, de bizony borsos áron mérik a kétkerekűket. Kerestem kutattam, kiállításon voltam, katalógusokat nyálaztam, már ki is választottam kettőt, gondoltam már csak néhány nap és megálmodom az igazit. Így is történt és végül egy harmadik mellett döntöttem... és milyen jól tettem.
Mindazonáltal, hogy profi módon felszerelt, könnyű tekerni, női vázas, időt álló fékek, dinamók, váltók vannak rajta, még ráadásul gyönyörű is.
És akkor ilyen felvezető után lássunk néhány képet is Róla.
Klasszikus fekete fehér, elegáns, kecses... és hogy milyen vele utazni...?
Még a legmeredekebb domb is könnyed emelkedőnek tűnik, még a hideg szembe szél is lágyan simogat, és csak pörög forog a kerék, csak haladunk előre, csak én és a biciklim.
Az első "komoly" két kerekűmet drága jó unokanővéremtől örököltem. Kezdeti időszakban persze zörögtek mellettem a pótkerekek, aztán egy gyönyörű napsütéses délutánon apukám úgy döntött, itt az ideje, hogy megtanuljak egyensúlyozni., úgyhogy leszerelte a pótkerekeket Persze kevésbé magabiztosan pattantam a kis tömött kerekű járgányra, először édesapa a hátamat támasztva tolt, aztán meglódult a lábam, éreztem, hogy így nem lehet baj és mosolyogva figyeltem, hogy apuka meddig tudja tartani velem a tempót és én egyre gyorsabban hajtottam, hogy szinte rádőltem a kis kormányra, csak hajtottam, hajtottam és mosolyogva, szinte kárörvendve oldalra néztem, vártam, édesapa kínjában mosolygó, lihegő arcát, de nem volt mellettem senki. Hirtelen megálltam, megfordultam és jó pár méterrel lemaradva álltak szüleim a boldogságtól könnyezve.
Onnantól aztán sokáig le sem lehetett szedni a kisbicikliről, egészen addig, amíg már a térdeim a füleimet verdesték. Ekkor megkaptam életem első igazi nagy felnőtt cangáját, egy narancssárgás pirosas színben játszó igazi kemping biciklit. Ezzel róttuk évekig unokanővérkémmel (aki egy kék Csepelt koptatott akkoriban) Somogyország dombjait, volt, hogy fagyival a kezünkben az árokban landoltunk, volt, hogy nagyokat estünk, de imádtuk.
Majd egyszer csak betört a Montain bike őrület. Eleinte, amennyire lehetett előre döntöttük kemping bicaj kormányát, hogy ugyanabban a pózban ülhessünk nyeregbe, mint a "nagyok". Aztán az egyik szülinapomon választhattam, mivel akkoriban tört be a CD lejátszó is, a szüleim megkérdezték mit szeretnék, magnót vagy biciklit. Természetesen egy percig nem gondolkoztam, és rögtön a drótszamár mellett döntöttem. Így kaptam meg életem első igazi nagy kerekű, sebességváltós, "előrehajlós" montiját. Hogy ne kelljen egyedül bringáznom, unokatesóm és apukám is beújított egyet, onnantól aztán szűnni nem akaró lelkesedéssel szeltük keresztül kasul a budapesti forgalmat vagy a vidéki tájat. Voltak életszakaszok, amikor mégiscsak kicsit alábbhagyott a buzgalom és hónapokig porosodott a bicaj a sufni sarkában.
Néhány évvel ezelőtt "hitvesi" kötelességből is újra értelmet nyert a drótszamár, mert az én BiG-em és az ő egyik legkedvencebb pajtása nagy biciklisek voltak kisgyermek koruk óta. Herzallerliebstem nagyvárosba költözését azzal tette még élvezetesebbé, hogy beújított egy tiptop kis montit, nem utolsó sorban extra dolgokkal felszerelve, enyhe célzásként, hogy innentől nem lesz elhanyagolható a kétkerekű. Amennyire korábban odáig voltam a férfivázas és férfi nyerges bicikliért, annyira kezdett ez a váz kényelmetlenné válni, mert fájt tőle a hátam, a nyakam, a csuklóm.
Ezért a régi jó montit egy még régebbi, de új ruhába öltöztetett svájci bicikli váltotta fel. Gyönyörű, női vázas, arany színű, egy igazi klasszikus és habár öreg róka nem vén róka, minden évben egy kisebb túra előtt komoly ráncfelvarrást kellett rajta végezni, új nyereg, új fék, új kerék... aztán idén megszületett az elhatározás megveszem én magam az új biciklimet.
Bele is kezdtem a keresésben, ami azért nem egyszerű, mert rengeteg szép bicikli van és kiváló felszereléssekkel, de bizony borsos áron mérik a kétkerekűket. Kerestem kutattam, kiállításon voltam, katalógusokat nyálaztam, már ki is választottam kettőt, gondoltam már csak néhány nap és megálmodom az igazit. Így is történt és végül egy harmadik mellett döntöttem... és milyen jól tettem.
Mindazonáltal, hogy profi módon felszerelt, könnyű tekerni, női vázas, időt álló fékek, dinamók, váltók vannak rajta, még ráadásul gyönyörű is.
És akkor ilyen felvezető után lássunk néhány képet is Róla.
Klasszikus fekete fehér, elegáns, kecses... és hogy milyen vele utazni...?
Még a legmeredekebb domb is könnyed emelkedőnek tűnik, még a hideg szembe szél is lágyan simogat, és csak pörög forog a kerék, csak haladunk előre, csak én és a biciklim.
