Lassan négy hónapja érnek, formálódnak, alkotódnak bennem ezek a gondolatok, érzések az emlékeimről, amelyeket egy régi környék, egy régi lakás, régi hangok, zörejek idéznek fel.
Most pedig már hogy letöröltük arcunkról a búcsú könnyeit, élvezhetjük a tavasz végi virágzást és a nyár elői meleget itt az ideje, hogy szó essen az új kezdetéről.
A kertvárosi lét hátrányának talán csak a nehézkesebb közlekedést, a porcicák gyakori megjelenését és a sarokban tanyázó pókokat tudnám felsorolni. Esetleg, így a nyíló virágok és fák által levegőbe bocsájtott pollenek okozta kellemetlenségeket.
Mindezek azonban eltörpülnek a csend, a kert látványának élvezete, a hosszú séták és pislákoló gyertya mellet, amit a teraszon élvezünk. Nem is beszélve a közelség adta biztonságról. Márciusban egy óriási ajándékot kaptam, el sem tudom mondani mekkorát... a gyökereimet.
Én magam, mint egy ifjú csihatag már néhány éve ebben a családias kerületben vertem gyökeret Herzallerliebstemmel, miközben nagy kínkeservvel viziteltünk az "anya ( és apa) növénynél" a város sűrűjében. Minden egyes látogatást a dugón átverekedés és a parkolóért folytatott ádáz küzdelem előzött meg. Érezhető volt, hogy talaj, a környezet kimerült. Itt viszont egy bőséges, erős, egészséges föld várta őket... én pedig visszakaptam a gyökereimet.
Hogy a kis orgona növendékeim miként élik meg az új környezetet, az új illatokat, zajokat nem tudom, csak azt sajnálom, hogy a nagy növény, ami évekig nevelte és oltalmazta őket nem vehet részt ezekben. Sebaj, majd elmesélem neki.
Ami engem illet, az én oltalmazó ősi flórám és faunám is ezúttal lassabb, óvatosabb mozdulatokkal ereszt rügyet és remélem hamarosan vidáman és nyugodtan virágba borul és büszkén nézik és vigyázzák az én újjászületésemet.
