Óriási kincs minden ember élete, ennek teljes tudatában kell élni a napokat, perceket, pillanatokat. Még akkor is mikor fáradtak vagyunk, egy kis fáradság még nem a világ, akkor is ha rossz idő van, mert utána jó lesz, meg akkor is éhesek vagyunk, ha kevés a pénzünk, ha sürget a karácsony, üres a pénztárcánk és az ötlettárunk, hogy kinek mit vegyünk.
Ma valahogy kifejezetten rosszul éreztem magam, fájt is kicsit a fejem, csak úgy kóvályogtam, bambultam ki a fejemből, a buszon kukucskáltam ki az ablakon, ilyenkor imádok belesni ablakokon, főleg most, mikor egyre több helyen megjelennek a karácsonyi díszkivilágítások.
Habár nem éreztem túlzott kedvet ahhoz, hogy még elvonszoljam magam a Savoya parkba mégis muszáj volt mennem, közben azon morfondíroztam, hogy jussak mihamarabb pénzhez és hol tudok bérletet venni. Legkézenfekvőbb megoldásnak a Móricz Zsigmond körtér bizonyult, OTP, bérletpénztár, 18-as villamos... minden egy helyen. Szürke közönybe burkolózva leszálltam a buszról, átmentem az átkelőn, elmentem az automatához, levettem pénzt. Egy pillanatra ledöbbentett a számlán maradt pénzösszeg kétségbeejtő látványa, kicsit elszomorodtam, de aztán gépies mozgással felrántottam a bank ajtaját és mentem, csak mentem, mentem...
Egyszer csak hirtelen egy óriási nagy csattanás...puff, csatt, zrrrrr.....csak egy pillanat volt, egy hirtelen fénycsóva és a szemem sarkából annyit láttam, hogy a levegőben jó pár méterre tőlem repül egy motor, mögötte iszonyatos sebességgel röpül még valami, vagy valaki... aztán újabb csattanás, egy élesebb és egy tompább... ennyi volt. Ahogy felgyorsult a szívverésem úgy lettek szaporábbak a lépteim is, meg sem mertem fordulni. Csak a szembe jövők arckifejezéséből szűrtem le a helyzet komolyságát, egy szembejövő lány is a kezével takarta riadt tekintetét. Gondolkoztam megforduljak-e, megijedtem, féltem, hogy mit fogok látni, odamenjek, ne menjek, én magam sajnos rosszul bírom az ilyen helyzeteket. Megfordultam, de addigra már vagy egy tucat ember odasereglett.
Csak mentem tovább, azt sem tudtam hova megyek, mit akarok, csak remegtem, éreztem ahogy a hirtelen támadt ijedtség végigfut a zsigereimen. Felhívtam BIG-emet, ezúttal a szavak is nehezen jöttek.
Aztán ültem a villamoson, mereven bámultam a földet, teljesen a hatása alatt voltam. Egy szempillantás volt az egész.
Bementem a bevásárló központban, ahol az emberek jöttek, mentek, nézelődtek ugyanazzal a közönnyel, amivel én közlekedtem néhány perccel azelőtt. Nem látták rajtam a riadtságot, nekik ugyanolyan közönyös voltam, mint a másik.
Az Élet óriási kincs, néha történnek dolgok, jók is rosszak is, nem tudjuk miért. Elmélkedünk, töprengünk rajta, nincs rá magyarázat... egy valaki talán tudja, Valaki, akit értelmünkkel felfogni nem lehet, csak hisszük, hogy az Ő kezében vagyunk, jó helyen.
Ma valahogy kifejezetten rosszul éreztem magam, fájt is kicsit a fejem, csak úgy kóvályogtam, bambultam ki a fejemből, a buszon kukucskáltam ki az ablakon, ilyenkor imádok belesni ablakokon, főleg most, mikor egyre több helyen megjelennek a karácsonyi díszkivilágítások.
Habár nem éreztem túlzott kedvet ahhoz, hogy még elvonszoljam magam a Savoya parkba mégis muszáj volt mennem, közben azon morfondíroztam, hogy jussak mihamarabb pénzhez és hol tudok bérletet venni. Legkézenfekvőbb megoldásnak a Móricz Zsigmond körtér bizonyult, OTP, bérletpénztár, 18-as villamos... minden egy helyen. Szürke közönybe burkolózva leszálltam a buszról, átmentem az átkelőn, elmentem az automatához, levettem pénzt. Egy pillanatra ledöbbentett a számlán maradt pénzösszeg kétségbeejtő látványa, kicsit elszomorodtam, de aztán gépies mozgással felrántottam a bank ajtaját és mentem, csak mentem, mentem...
Egyszer csak hirtelen egy óriási nagy csattanás...puff, csatt, zrrrrr.....csak egy pillanat volt, egy hirtelen fénycsóva és a szemem sarkából annyit láttam, hogy a levegőben jó pár méterre tőlem repül egy motor, mögötte iszonyatos sebességgel röpül még valami, vagy valaki... aztán újabb csattanás, egy élesebb és egy tompább... ennyi volt. Ahogy felgyorsult a szívverésem úgy lettek szaporábbak a lépteim is, meg sem mertem fordulni. Csak a szembe jövők arckifejezéséből szűrtem le a helyzet komolyságát, egy szembejövő lány is a kezével takarta riadt tekintetét. Gondolkoztam megforduljak-e, megijedtem, féltem, hogy mit fogok látni, odamenjek, ne menjek, én magam sajnos rosszul bírom az ilyen helyzeteket. Megfordultam, de addigra már vagy egy tucat ember odasereglett.
Csak mentem tovább, azt sem tudtam hova megyek, mit akarok, csak remegtem, éreztem ahogy a hirtelen támadt ijedtség végigfut a zsigereimen. Felhívtam BIG-emet, ezúttal a szavak is nehezen jöttek.
Aztán ültem a villamoson, mereven bámultam a földet, teljesen a hatása alatt voltam. Egy szempillantás volt az egész.
Bementem a bevásárló központban, ahol az emberek jöttek, mentek, nézelődtek ugyanazzal a közönnyel, amivel én közlekedtem néhány perccel azelőtt. Nem látták rajtam a riadtságot, nekik ugyanolyan közönyös voltam, mint a másik.
Az Élet óriási kincs, néha történnek dolgok, jók is rosszak is, nem tudjuk miért. Elmélkedünk, töprengünk rajta, nincs rá magyarázat... egy valaki talán tudja, Valaki, akit értelmünkkel felfogni nem lehet, csak hisszük, hogy az Ő kezében vagyunk, jó helyen.
