Miniszabi után...

...itt a búcsú ideje.
Megint enyém volt egy egész hét, a jól megérdemelt, a kedves , a féltett... és meglehetősen aktív pihenés. De még mielőtt elhagytam a múlt héten Bécset, itt járt a drága rokonság egy kisebb szelete, két felnőtt és négy gyermek. Mondhatni, egy péntek délután erejéig felpezsdült az élet a bécsi magyar nagykövetségen. Utána pedig irány a Práter... az osztrákok legalább annyira extrém módon tudnak adrenalint csempészni az ember zsigereibe. Sőt annyira megtetszett a dolog, hogy szombat délután Herzallerliebstemmel is visszatértünk a bécsi vidámparkba.
Előtte sütkéreztünk a Kahlenbergen egy hatalmas adag Eiskaffee társaságában és gyönyörködtünk a lábunk előtt heverő városban. Ebédre az elmaradhatatlan igazi Wiener Schnitzel, ami alatt eltűnik a tányér, hozzá egy g'sprizt, na és akkor meg sem álltunk a Riesenradig.
A világ egyik legismertebb óriáskerekén megtett körutazás életre szóló élményt nyújt, és természetesen egy ilyen vidámparkban a bennünk szunnyadó gyermeteg hajalmot sem lehet elnyomni, ezért gyorsan fel is ültünk néhány őrült pörgős, forgós, hullámzós, vizezős vonatra. Az estét a Rathausplatzon egész nyáron tartó Filmfestiválon egy pohár Bowle-val fejeltük meg. Azt hiszem kiváló nap volt.

Főleg, hogy utána kezdődhetett a "Balaton rpartyzás". Nálunk ez idén a következő felállásban zajlott, egyik nap 86km-es Boglát-Badacsony túra, este bornapok és a zamatos Chardonnay, aztán pihenő Chardonnay, majd 136km-es Boglár-Badacsony túra és lényegében 50 km híján meg is van a Balaton körüli, aztán persze Chardonnay.
Aztán vége lett a miniszabinak, irány Bécs... az utolsó hét.

Tegnap múzeumba voltam, a régóta vágyott szecessziós múzeumban, ami még kimaradt, kipipálva.
A listám pedig nem hogy csökkenne, most jövök csak rá, még mennyi mindent nem láttam, pedig mennyi mindent igen.
Azt hiszem Bécset nem lehet hiányérzet nélkül itt hagyni, már csak ezért sem, mert az év bármely évszakában egy hosszú séta a Ringen felejthetetlen és megunhatatlan.
No és ott vannak azok a hangulatos, lócitromszagú fiákerek, amikből kibámulva az ember felfedezheti az igazi Bécset... és ott vannak a múzeumok, a Burg, a Naschmarkt, Schönbrunn, Sissi, Klimt...
... és természetesen az örök, a Wiener Walzer.

Summer long...

Már több mint egy hete, hogy itt hagytam Bécs város lüktető hangulatát, és már lassan több mint egy napja, hogy újra itt vagyok. A kettő között pedig az édes, a megérdemelt, féltett, óvott és nagyra becsült szabadságomat töltöttem. Ezt minden kedves sorstárs, aki nem rég hagyta el az iskolapadot átérezheti, mert ezek már nem az önfeledt, gondtalan balatoni nyárról szólnak, mint annak idején, mikor az utolsó vizsga után a sarokba vágtuk a könyveinket, hogy egy hosszú és izzasztó vonatozás után a víz hűsítő habjait élvezzük.
De azért nem panaszkodom, habár a napok bizony szélsebesen pörögtek és hiphop már megint a monitor előtt ülök, a tasztatúrát kalimpálom, azért belefért ebbe a néhány napba egy jó kis pincebuli, egy badacsonyi kirándulás néhány "szürkebari" fröccsel, dobozolás az új "birtokon", pizzázása saját kertben (!!!!), hajnalig tartó meghívókészítés, új név, új lakcímkártya, egy csobbanás a magyar tengerben, végül a várva várt nagy nagy ünneplés, összegyűlt a kis családunk (csekély 50fővel), I'm sailing, Hotel California, Something stupid és a szülinapos drága edésanyám potyogó könnyei:)
Aztán búcsú a férjtől és a lemenő nap narancsos fényében messzire tűnt már a sümegi vár is és mi csak jöttünk jöttünk Wien city felé, végig a Ringen, megvolt az Opera, a Parlament, a Burgtheater...