Kipécézve

Mint kezdő blogos, máris részt veszek egy blogos játékban. ugyanis kedves rokonom, Pjulcsy kipécézett, és hogy mindenki tudja miről is van szó, a játékszabály a következőkből áll:
1. Linkeld be azt az embert a blogodba, aki kipécézett.
2. Ossz meg magadról hét dolgot, akár különleges, akár hétköznapi.
3. Pécézz ki 7 embert, nevezd meg és linkeld be őket a blogodba.
4. Egy hozzászólásban értesítsd őket a blogjukon, hogy ki lettek pécézve.

Nos hát akkor lássuk, megpróbálom.

1. Végtelenül optimista embernek tartom magam. Meglátni minden nap a jót, megküzdeni érte és örülni neki, a legnagyobb kihívás az egy rendíthetetlen optimistának...

2. “A mosoly vidáman világító kisablak a közöny sötét éjszakájában.”
(Simon András) Ide nem is írnék mást, mert ebben benne van minden.

3. A CSALÁD, és minden ember aki körülöttem van, akik szeretnek és akiket szeretek, legyenek a világ bármely pontján, akárhány km-re a legfontosabbak és a legnagyobb kincsek!

4. Utazni jó, megismerni egy másik országot, belekóstolni egy másik kultúrába, beilleszkedni más nyelvet beszélő emberek közé. Ott lenni, figyelni, szemlélni, csodálkozni, rácsodálkozni...

5. És ami ennél is jobb, hazaérkezni. Érezni azt a hihetetlen izgalmat, amit akkor érez az utazó, amikor leszáll a vonatról, landol a gép és szétnyílnak a terminál ajtói és ott állnak ők, a "hozzánktartozók", azért jöttek, hogy azt mondják "Isten hozott újra ITTHON"!

6. Tanulás, tanítás. Mindkettőben volt részem és volt amikor mindkettőt nagyon élveztem. A tanulásról egyszer azt mondta egy bölcs ember, h szeressük, hiszen olyan ez mint egy utazás, amin minden nap magunkba szívhatunk vmit az irodalomból, a történelemből, a matematikából... A tanító pedig, aki vezet ezen az úton, és az a legszebb amikor ott van a célbaérésnél is.

7. Esküvő!!!! Nem sokára férjhez megyek egy csodálatos emberhez!!!!!

Blogos társaim:
Viktória kisasszony, a dekikazokabritek.bloh.hu-n

Sajnos a további hat embert még fel kell kutatnom.

A Csók

Én, mint amatőr művészet barát sosem ástam bele magam igazán egyik stílusirányzatba sem, így eddig legnagyobb hatást az impresszionisták és főképp Van Gogh tette rám. A sors különös fintora, hogy épp most van Van Gogh kiállítás Bécsben. Persze magától értetődő lenne, futni és az első adandó alkalommal megnézni a képeit, itt helyben. De mostanság, nem tudom, hogy a hely szelleme, vagy az idei ősz, vagy hogy az első múzeumlátogatásom itt Bécsben a Leopold Múzeumban volt, tett rám ekkora hatást, de teljesen magával ragadnak Klimt művei. És láss csodát, bizony januárig Sonderausstellung van a Belvederben, Gustav Klimt und die Kunstschau címmel. Itt sorakoznak fel a bécsi szeccesszió megahatározó alakjai, természetesen Klimttel az élén, olyan neves festők, mint Schiele, Kokoschka, Moll, ezek művei mellett számos egyéb grafika, poszter és szobor is látható. Csak néhány szó a kiállításról. 1908-ban került bemutatásra a kiállítás, Kunstschau néven, amelyen Klimt által létrehozott művészcsoport alkotásai kerültek bemutatásra. Ennek 100. évfordulója alkalmából a híres Belvedere újra életre hívta a századforduló bécsi művészet nagyjait. A legélvezetesebb és egyben legnagyobb csalódást okozó terem a Klimt szoba volt, amelyet mepróbáltak korhűen szecessziós díszítésekel felruházni, azonban a néhány kiállított kép közül csak 4 volt eredetiben látható a többiről fénykép illetve skizzek voltak kitéve. A legcsodálatosabb viszont és egyben a kedvenc képem a Csók. Eredetiben, teljes nagyságában csak álltam előtte hosszú percekig és bámultam. Leírhatatlan, elmondhatatlam, a színek, a kontúrok a vonalvezetés, nem mennék bele mélyebben, mert nem az én dolgom, hogy elemezzem, én csak az élményt tudom átadni... De inkább megmutatom a képet, hátha sikerül másban is hasonló érzéseket kelteni.



A hatás egészen hazáig kísért, végig sétáltam a Ringen, az őszi napsütésben és a gyönyörű színkavalkádban...

"Itt van az ősz, itt van újra..."

Beköszöntött az ősz!!!! Csodálatos, varázslatos! A hétvégén G-vel kilátogattunk Schönbrunnba, a késői időpont miatt már csak a parkban tudtunk egy könnyed sétát tenni, de egyáltalán nem bántuk, mert lenyűgöző volt a kilátás. Az ezernyi féle színkavalkád, szűrt fények...
Egyszerűen nem tudok betelni ezel az ősszel, a színek, a hangulat. Sokan nem szeretik, mert már érzik tél zimankós, hosszú hónapjait. Ma azon gondolkodtam haza felé a Ringen, hogy állandóan azon rimánkodunk, milyen gyorsan szalad az idő, de az ősszel valahogy lelassul, olyan nyugodtá válik minden. A nap is lassan kel fel, lassan megy le, a fákról lassan szédeleg le a levél...
Élvezzük hát, bárhol is vagyunk, a világ bármely ponján, Bécsben , Budapesten, akár Londonban!

Egy hosszú hosszú hét, avagy gondolatok a hangyákról

A héten nagyjából ez az első nap, hogy még éjfél előtt itthon vagyok... és neeeeem, véget értek a boldog diák évek, a bulizós, rongyosra táncolt cípős, a sok ugrálástól leizzadt sminkes korszak. Ezúttal csak a munka a munka a munka... Egy nagyszabású rendezvény vészesen közelgő időpontja, ami a héten éjszakázásra kényszerített, mellette három másik fogadás zajlott, így egyet mondhatok, itt Bécsben nem unatkozom. De ennek ellenére, hogy már hét közepén csak a Verlängertes tud ébren tartani, és csütörtöktől nehézséget okoz a saját nevemet kimondani, élvezem a dolgot, pörgök ezerrel.
Így péntekre pedig teljesen a padlóra kerülök, próbálok összeszedni néhány értelmes gondolatot.
Szakmai titkokat nem árulhatok el, ezért az jutott eszembe, hogy írok néhány sort a hangyáimról, mert nem élek ám egyedeül, de nem ám! Legalább tíz bolynyi fáraó hangyával küzdöttem meg az első egy hónapban, de kezdem feladni. A lakást különböző helyeken diszkréten elhelyezett, zöld színű hangya csapda ékesíti. Sőt, egy külön, a fáraóhangyákra specializlódott vegyszert is bevetettem már, mondanom sem kell, a kis élősködök röhögnek a markukban. Úgyhogy írnék pár sort arról, hogy miért van a hangyáknak több joguk mint nekem. De közben eszembe jutott, hogy ily hasonló gondolatmenetem már az egyetemi évek alatt megbukott, amikor kedvenc érveléstechnika tanáromnak, a "Miért van a legyeknek több joguk, mint a kutyáknak?" (v vmi hasonló címmel) kellett filozófikus eszmefuttatást végezni.

Maradjunk tehát annyiban, hogy ez nagyon hosszú és fárasztó hét volt.

Az otthon itt van

Az imént még volt két percem, hogy ne holnap azaz hétfő legyen. De sajnos elszaladt ez a kettő is, így íme egy újabb hét!!!

Az első nap, amikor egyedül voltam Bécsben, gyönyörű, napsütéses idő volt, róttam a Ringet egészen a Museumquartierig. Miközben élveztem a forró levegőt, azon gondolkodtam milyen gyönyörű ez a város és vajon mennyi időnek kell eltelnie ahhoz, hogy azt mondhassam, otthon vagyok. Hány nap, hét esetleg hónap után érzem, hogy befogadott a város és viszont.
Magam sem gondoltam, hogy ilyen hamar bekövetkezik ez az állapot, de a múlt héten, tehát mindössze három hét után, és erre az én biG-em hívta fel a figyelmemet, úgy emelgettem Bécset, mint az "OTTHON". ÉN sem vettem észre, hogy egyszer csak vadul magyarázom G-nek, hogy majd otthon így, meg otthon úgy, kb ekkor érek HAZA, majd hívlak stb. Mosolyogva nézett rám és egyben persze kérdőn is: akkor most Bécs az otthon?
Ezen azóta is gondolkodom: Hiszen nincs is jobb érzés, mint megérkezni, legyen az magyar vagy osztrák terület. Persze, ez az utazás végét jelenti, na de ki az, aki ne a megérkezésnek örülne a legjobban, hiszen azért indulunk el. A hangsúly szerintem a megérkezés mikéntjén van.
Mert lehet, hogy itt is OTTHON vagyok és Magyarországon is OTTHON vagyok, de megérkezni mindenképp jobb úgy, hogy várnak. Ma mikor leszálltam Wien Westbahnhofon nem várt senki, nincs meg az a pillanat, amikor megállsz csak egy percre és örülsz, hogy megérkeztél.
Ez a különbség Itthon és Otthon között. Itthon az apró után kutatok, hogy tudjak jegyet venni, Otthon már kilométerekkel előbb kiállok az ajtóba, hogy minél hamarabb láthassam azokat akik várnak rám és, hogy tudjam, megérkeztem.

Néhány megjegyzés:
Julcsinak, a lelkes olvasómnak, köszönöm a bátorítást!!! Nagyon hiányoztok!!!

És Zsirkának, mivel elszaladt a két perc és azóta sokkal több is, az Isten éltessen sokáig a születésnapodon!!!

Mert minden kezdet nehéz...

OK, nincs több kibúvó, nincs több kifogás, hát elindítom a blogot!!!!


Most az következik, h végre valahára elkezdek blogolni. Több kedves barátom internetes élménybeszámolója és ösztönzése hajtott végül a célig, h elkészítsem saját blogomat. Hozzátenném, h amúgy magam is úgy véltem, h életem ezen szakaszát vétek lenne nem leírni és megosztani másokkal. Persze, mindent átélni kell, h aztán az emlékekből táplálkozzon az ember egy életen át, de ma, az világháló határokat átívelő korszakában miért ne írnánk le, megadván az esélyt, h majdnem egyazon időben részese lehessen más is az én élményeimnek.
Nem fogok bölcs gondolatokat megosztani, nem fogok mindig minden lépésről beszámolni és biztos, h nem fogok minden nap írni, na de elég abból, h mit nem fogok…
Ezek írások lesznek Bécsről, a kinti létről és nem utolsó sorban mindezt megspékelve az utolsó lányévemről, és az ezekkel járó hol csodás, h borzasztó, hol izgalmas, hol őrjítő, hol vidám, hol elkeserítő pillanatairól.
Nos, tehát az ünnepi pillanat, tessék, elindítom a blogomat, hát olvassatok…
Hogy azonban teljesen érthető legyen, lássuk mindjárt az elején, az egész egy ártatlan álláshirdetéssel kezdődött, mint fiatal pályakezdő, nem sok esélyt látva az ideális munkahely megtalálására, de ne adjuk fel az elején gondoltam én. hát beadtam az önéletrajzomat, be is hívtak és három nappal később (négy nappal a születésnapom előtt!!!) értesültem emailből, h megkaptam az állást, így kerültem ki Bécsbe a Magyar Nagykövetség protokoll részlegére.
Immáron egy hónapja tengetem piciny életem az osztrák fővárosban, nagy ritkán (ez kb heti, kétheti rendszerességet jelent) Budapest és Bécs között ingázva. Egyébként az internetes napló akadozó elindulását az is okozta, h a lakásban nem volt internet, így csak a munkahelyemen voltam net közelben, ahol a csaknem 12 óra rohangálás és gályázás után a legkevésbé ahhoz van kedvem egy perccel is tovább üljek a gép előtt .
Röviden és dióhéjban. Hagyok akkor most egy kis időt, az olvasáshoz...:)