Az otthon itt van

Az imént még volt két percem, hogy ne holnap azaz hétfő legyen. De sajnos elszaladt ez a kettő is, így íme egy újabb hét!!!

Az első nap, amikor egyedül voltam Bécsben, gyönyörű, napsütéses idő volt, róttam a Ringet egészen a Museumquartierig. Miközben élveztem a forró levegőt, azon gondolkodtam milyen gyönyörű ez a város és vajon mennyi időnek kell eltelnie ahhoz, hogy azt mondhassam, otthon vagyok. Hány nap, hét esetleg hónap után érzem, hogy befogadott a város és viszont.
Magam sem gondoltam, hogy ilyen hamar bekövetkezik ez az állapot, de a múlt héten, tehát mindössze három hét után, és erre az én biG-em hívta fel a figyelmemet, úgy emelgettem Bécset, mint az "OTTHON". ÉN sem vettem észre, hogy egyszer csak vadul magyarázom G-nek, hogy majd otthon így, meg otthon úgy, kb ekkor érek HAZA, majd hívlak stb. Mosolyogva nézett rám és egyben persze kérdőn is: akkor most Bécs az otthon?
Ezen azóta is gondolkodom: Hiszen nincs is jobb érzés, mint megérkezni, legyen az magyar vagy osztrák terület. Persze, ez az utazás végét jelenti, na de ki az, aki ne a megérkezésnek örülne a legjobban, hiszen azért indulunk el. A hangsúly szerintem a megérkezés mikéntjén van.
Mert lehet, hogy itt is OTTHON vagyok és Magyarországon is OTTHON vagyok, de megérkezni mindenképp jobb úgy, hogy várnak. Ma mikor leszálltam Wien Westbahnhofon nem várt senki, nincs meg az a pillanat, amikor megállsz csak egy percre és örülsz, hogy megérkeztél.
Ez a különbség Itthon és Otthon között. Itthon az apró után kutatok, hogy tudjak jegyet venni, Otthon már kilométerekkel előbb kiállok az ajtóba, hogy minél hamarabb láthassam azokat akik várnak rám és, hogy tudjam, megérkeztem.

Néhány megjegyzés:
Julcsinak, a lelkes olvasómnak, köszönöm a bátorítást!!! Nagyon hiányoztok!!!

És Zsirkának, mivel elszaladt a két perc és azóta sokkal több is, az Isten éltessen sokáig a születésnapodon!!!