Én, mint amatőr művészet barát sosem ástam bele magam igazán egyik stílusirányzatba sem, így eddig legnagyobb hatást az impresszionisták és főképp Van Gogh tette rám. A sors különös fintora, hogy épp most van Van Gogh kiállítás Bécsben. Persze magától értetődő lenne, futni és az első adandó alkalommal megnézni a képeit, itt helyben. De mostanság, nem tudom, hogy a hely szelleme, vagy az idei ősz, vagy hogy az első múzeumlátogatásom itt Bécsben a Leopold Múzeumban volt, tett rám ekkora hatást, de teljesen magával ragadnak Klimt művei. És láss csodát, bizony januárig Sonderausstellung van a Belvederben, Gustav Klimt und die Kunstschau címmel. Itt sorakoznak fel a bécsi szeccesszió megahatározó alakjai, természetesen Klimttel az élén, olyan neves festők, mint Schiele, Kokoschka, Moll, ezek művei mellett számos egyéb grafika, poszter és szobor is látható. Csak néhány szó a kiállításról. 1908-ban került bemutatásra a kiállítás, Kunstschau néven, amelyen Klimt által létrehozott művészcsoport alkotásai kerültek bemutatásra. Ennek 100. évfordulója alkalmából a híres Belvedere újra életre hívta a századforduló bécsi művészet nagyjait. A legélvezetesebb és egyben legnagyobb csalódást okozó terem a Klimt szoba volt, amelyet mepróbáltak korhűen szecessziós díszítésekel felruházni, azonban a néhány kiállított kép közül csak 4 volt eredetiben látható a többiről fénykép illetve skizzek voltak kitéve. A legcsodálatosabb viszont és egyben a kedvenc képem a Csók. Eredetiben, teljes nagyságában csak álltam előtte hosszú percekig és bámultam. Leírhatatlan, elmondhatatlam, a színek, a kontúrok a vonalvezetés, nem mennék bele mélyebben, mert nem az én dolgom, hogy elemezzem, én csak az élményt tudom átadni... De inkább megmutatom a képet, hátha sikerül másban is hasonló érzéseket kelteni.
A hatás egészen hazáig kísért, végig sétáltam a Ringen, az őszi napsütésben és a gyönyörű színkavalkádban...
májfévörit
7 éve
8 megjegyzés:
Jajj, kedves BHCSRO, úúgy örülök, h. végre Rád akadtam!!! Személyes nyomozásból kell megtudnom, h. blogolsz?? Azért annak főleg örülök, h. talán kaptál egy kis cseppet abból a valamiből,aminek kapcsán talán el tudod képzelni, mi a fenéért kötelzheti el magát valki MINDNNEK ELLENÉRE a művészet mellett:-).
Ja, és van skype-om is MIATTAD!!
Írj, hívj, meg minden!
Nahát! Összejött a család:-)
Örülök, hogy nem lógattad a lábad;-)
Ja! Kérdezteti egy majdnem 6 éves leányzó, hogy mi volt az oviban a jeled?
Bocsi! Megint én:-) Küldj nekem egy @-t, ha ráérsz!
Kedves Kis családom!!!! De jó, hogy nem felejtettetek el!!!
Viri: a művészetet átélni a legcsodálatosabb dolog. Tessék felvenni sykpe-ra!!!!
Julcsi: illetve a majdnem 6 éves Pannám: az oviban virág volt, 5 szirmos, piros színű. Az oviban meg óra. :)
Megint én:-)
Kipécéztelek, úgyhogy nézz át a blogomba, kérlek!
Úgy hiányzol Nóriiiiiiiiiiii
Már egy hete Londonban éldegélünk, lassan hömpölyögnek a dolgok. Mi is tervezzük, hogy British meg Tate, mert többek között ott van a legkedvencebb festményem.
Ma láttuk a Big Bent. Elbőgtem magam.
HIÁNYZOL!!!
Drága Pajtás! Te is baromira hiányzol!!!!!!!!! Vigyázz kérlek nagyon magadra!!!!! És jelentkezz sűrűűűűűn!!!!!!
Megjegyzés küldése