Mert minden kezdet nehéz...

OK, nincs több kibúvó, nincs több kifogás, hát elindítom a blogot!!!!


Most az következik, h végre valahára elkezdek blogolni. Több kedves barátom internetes élménybeszámolója és ösztönzése hajtott végül a célig, h elkészítsem saját blogomat. Hozzátenném, h amúgy magam is úgy véltem, h életem ezen szakaszát vétek lenne nem leírni és megosztani másokkal. Persze, mindent átélni kell, h aztán az emlékekből táplálkozzon az ember egy életen át, de ma, az világháló határokat átívelő korszakában miért ne írnánk le, megadván az esélyt, h majdnem egyazon időben részese lehessen más is az én élményeimnek.
Nem fogok bölcs gondolatokat megosztani, nem fogok mindig minden lépésről beszámolni és biztos, h nem fogok minden nap írni, na de elég abból, h mit nem fogok…
Ezek írások lesznek Bécsről, a kinti létről és nem utolsó sorban mindezt megspékelve az utolsó lányévemről, és az ezekkel járó hol csodás, h borzasztó, hol izgalmas, hol őrjítő, hol vidám, hol elkeserítő pillanatairól.
Nos, tehát az ünnepi pillanat, tessék, elindítom a blogomat, hát olvassatok…
Hogy azonban teljesen érthető legyen, lássuk mindjárt az elején, az egész egy ártatlan álláshirdetéssel kezdődött, mint fiatal pályakezdő, nem sok esélyt látva az ideális munkahely megtalálására, de ne adjuk fel az elején gondoltam én. hát beadtam az önéletrajzomat, be is hívtak és három nappal később (négy nappal a születésnapom előtt!!!) értesültem emailből, h megkaptam az állást, így kerültem ki Bécsbe a Magyar Nagykövetség protokoll részlegére.
Immáron egy hónapja tengetem piciny életem az osztrák fővárosban, nagy ritkán (ez kb heti, kétheti rendszerességet jelent) Budapest és Bécs között ingázva. Egyébként az internetes napló akadozó elindulását az is okozta, h a lakásban nem volt internet, így csak a munkahelyemen voltam net közelben, ahol a csaknem 12 óra rohangálás és gályázás után a legkevésbé ahhoz van kedvem egy perccel is tovább üljek a gép előtt .
Röviden és dióhéjban. Hagyok akkor most egy kis időt, az olvasáshoz...:)