Egy hosszú hosszú hét, avagy gondolatok a hangyákról

A héten nagyjából ez az első nap, hogy még éjfél előtt itthon vagyok... és neeeeem, véget értek a boldog diák évek, a bulizós, rongyosra táncolt cípős, a sok ugrálástól leizzadt sminkes korszak. Ezúttal csak a munka a munka a munka... Egy nagyszabású rendezvény vészesen közelgő időpontja, ami a héten éjszakázásra kényszerített, mellette három másik fogadás zajlott, így egyet mondhatok, itt Bécsben nem unatkozom. De ennek ellenére, hogy már hét közepén csak a Verlängertes tud ébren tartani, és csütörtöktől nehézséget okoz a saját nevemet kimondani, élvezem a dolgot, pörgök ezerrel.
Így péntekre pedig teljesen a padlóra kerülök, próbálok összeszedni néhány értelmes gondolatot.
Szakmai titkokat nem árulhatok el, ezért az jutott eszembe, hogy írok néhány sort a hangyáimról, mert nem élek ám egyedeül, de nem ám! Legalább tíz bolynyi fáraó hangyával küzdöttem meg az első egy hónapban, de kezdem feladni. A lakást különböző helyeken diszkréten elhelyezett, zöld színű hangya csapda ékesíti. Sőt, egy külön, a fáraóhangyákra specializlódott vegyszert is bevetettem már, mondanom sem kell, a kis élősködök röhögnek a markukban. Úgyhogy írnék pár sort arról, hogy miért van a hangyáknak több joguk mint nekem. De közben eszembe jutott, hogy ily hasonló gondolatmenetem már az egyetemi évek alatt megbukott, amikor kedvenc érveléstechnika tanáromnak, a "Miért van a legyeknek több joguk, mint a kutyáknak?" (v vmi hasonló címmel) kellett filozófikus eszmefuttatást végezni.

Maradjunk tehát annyiban, hogy ez nagyon hosszú és fárasztó hét volt.