... néha elesünk. Felállni nehéz, de az akadályok azért vannak, hogy leküzdjük őket, hogy tanuljunk a kudarcból, hogy erősödjünk.
Csak arccal előre, vissza már nem kell nézni, mert amit magunkba szívtunk, azt már visszük magunkkal... és ha néha úgy tűnik nehéz, erőtlenül vergődünk csak, a segítség mindig ott van.
Nekem sokat segít az út folytatásban egy bölcs szót, mint például Simon András gondolatai. Idézetei a küzdelemről, a türelemről, hitről, Istenről, a közös bennünk: a szeretet.
A szenvedésről négy bekezdésben elmélkedik.
"(I) A szenvedés a bölcsesség előszobája
(II) A szenvedés a bölcs számára út az élet anatómiájának megismeréséhez (...)
(III) A maradandó értékeket általában nem könnyed eleganciával hozza létre az ember, hanem megszenved értük. Ugyanakkor egyetlen teljesítményt sem az minősít, hogy milyen szenvedés árán született, hanem az, hogy mennyire hasznos, vagyis mennyi szeretetet szabadít fel.
(IV) A szenvedés - vagy helyesebben: az elszenvedés képessége - minden szeretet alapja. Úgy is mondhatnánk, hogy a szeretet külső megnyilvánulásainak szilárd tartást adó "láthatatalan szerkezet". Enélkül az erős váz nélkül a szeretet cselekedetei csak fedezet nélküli látványos gesztusok lennének. (...)
/Simon András: Szeretetközelben/
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
2 megjegyzés:
Nem szabad a szenvedésre gondolni, csak arra, hogy minden rosszból megerősődve, a jóra koncentrálva kell kijönni.
„A nehézségeknek az egyetlen okuk, értelmük és céljuk,
hogy legyőzzük őket.
Nem a kihívás teszi próbára az embert, nem a kihívás
határozza meg kik vagyunk és mivé leszünk, hanem
az a mód, ahogyan szembenézünk a kihívásokkal.
A gondok célja, hogy felülkerekedjünk rajtuk, a
szabadság célja a bizonyítás. És amíg hiszünk az
álmainkban, nincs semmi, ami a véletlen műve lenne!”
Megjegyzés küldése