Cupp-parádé a peronon

Kiküldetésem előtti hetekben mindenki azt sulykolta belém, légy nagyon figyelmes, járj nyitott szemmel, nyitott füllel, hogy minél többet tanulhass. Ezen képességeimet olyannyira sikerült kifejlesztenem, hogy valóban olyan dolgokat is észreveszek, meghallok amiket ezelőtt nem. Ilyen például a vasárnap esti cupp-parádé.
Ki ne ismerné és elsősorban a "hétvégi párokra" gondolok, azokat a szörnyű, szörnyű utolsó perceket, amelyek a vonat indulása előtt úgy elröppenek, hogy alig van idő a fájdalmas búcsúzásra. Herzallerliebstém és én, kapcsolatunk hajnalán magunk is a hétvégi párok népes táborát erősítettük és most néhány év boldog közös háztartás után most ismét ide kell, hogy soroljuk magunkat.
Vasárnap este irány a Westbahnhof és cupp-party... Vannak olyanok, akik riszkírozva, hogy a nagy cuppogásba belefeledkezve lekésik a vonatot a peronon cuppognak, van, ahol az egyik fél görnyedve félig a vonatajtóból csücsörítve hajol kedveshez, aki lábújjhegyen állva nyújtozik fel, hogy elérje a cuppot. Vagyunk mi, akiknek már van utolsó cupp-ja, még egy cupp és jó éjszakát, még egy és jó reggelt, megyek kávézni, még egy cupp és indulok a munkába, egy utolsó cupp és felszállok a vonatra, így van idő, hogy az utolsó perceket olyan fontos dolgok megbeszélésére fodítsuk, mint befizetted a számlát, kitakarítottad a békákat... De a körülöttünk lévők még igencsak kezdők, mert a nagy cuppogástól alig hallottuk egymás hangját, ezért inkább csak álltunk szemben egymással, Ő fent a vonaton én lent a peronon és vigyorogtunk.
Cupp cupp cupp és pufff, az ajtók becsukódnak, a vonat kigördül és ott maradunk mi, a másik fél... Hirtelen kitódul a cuppoktól bent rekedt levegő, mély sóhaj és elindulunk, egyedül, magányosan, számoljuk a napokat még egy hét, még hat nap, még öt, még négy, még három, még kettő, még egy... és cupp cupp!!!!