Tánc után...tánc előtt

Isten adta ajándékunk a szabadakarat. Ha akarok megyek, ha akarok maradok, ha akarok nevetek, ha akarok sírok, ha akarok mesélek, ha akarok csöndben vagyok, ha akarok írok...
Így hát táncra perdülök újra, új lépésekkel, lehet, hogy néha lassabb lesz, néha gyorsabb, néha megint megállok, pihenni egy kicsit, de űgy tűnik ezt már abbahagyni nem fogom, nem tudom.
Őszintén bevallom mindennap ide-idetévedtem, és örömmel töltött el a cseresznyék rohamos növekedése, még akkor is, ha egy nap egy olvasó többször belekukkantot hátha került új bejegyzés az oldalra. A kedves, bátorító kommentekről nem is beszélve.
Az életben annyi érdekes pillanatot él át ember, ami megindítja, annyi inger éri, amit szívesen megosztanánk és miért ne tennénk.

Így hát kedves bloggerek vigyázat, visszatértem, már nem vagyok bécsi lány, és már nem vagyok mennyasszony sem.
Tánc lesz ez, könnyed és elegáns, kedves és bájos, pajkos és bohém, remélem élvezni fogjátok és velem tartotok.


Lássuk lelekes olvasóm Lili kérdését, aki azt kérdezte hogy tudtam ilyen gyorsan elhelyezkedni.
Szeptember elején kikerültem a "Hivatal" (Ordas Tordas Farkas R. H. egykori kollegám után szabadon) fogságából, és itt tulajdonképpen nem rossz értelemben vett fogságából, hiszen ez egyben biztonságot is jelentett, tehát kikerültem, nyakamba szakadt a nagy (kényszer)szabadság és mint minden tettre kész ember én is elkezdtem küldözgetni az önéletrajzomat. Gyakorlatilag ez volt az első hely ahová behívtak, eljöttem, kérdeztek, válaszoltam, és tulajdonképpen itt jön a megmagyarázhatatlan, amihez nem kell más csak szerencse és hit, mert ha az ember hiszi, hogy neki a jó Isten valami nagyszerűt tartogat és meg tudja tartani az optimista hozzállását, akkor előbb utóbb beteljesül a vágya. Én hittem, visszahívtak és felajánlottak egy olyan poziciót, amit örömmel elfogadtam, így lettem két hét álláskereső, életemet otthon tengető kesergőből, pénztkereső, munkahelyre járó boldog, néha kicsit kifacsart dolgozó Nő!

...és habár tényleg iszonyú korán kelek, és van hogy késő este botorkálok haza, azt hogy minden nap élvezthetem útközben a csodás őszi hangulatot, és hogy a lehulló levél záporában sétálhatok nap mint nap megér ezer hajnali vekker csörgést.

Küldetés teljesítve

A kezem remeg, a szívemre ólomként nehezdnek az utolsó szavak, minden egyes billentyű lenyomása súlyos és fájdalmas...
Közel egy éve táncba hívott egy blog, megtette első lépéseit, könnyed, lágy mozdulatokkal libbent jobbra balra és arra volt hivatott, hogy éltre keltse a gyönyörű bécsi keringőt.

2008. szeptember 12-én egy egy soros bejegyzéssel kezdődött minden, aztán lassan lassan magával ragadott a vágy, írni írni írni, habár sajnos töredéke került csak a bejegyzések közé azokból a gondolatokból, amiket valóban el akartam mesélni. Pedig elég volt egy könnyű séta, egy illat, egy nevetés, egy kósza szellő és máris beindult a gondolatáradat, azt hiszem ezért tartanak a régimódi írók tollat vagy ceruzát maguknál, hogy mindent azonnal papírra vessenek.

Elindult hát a tánc, a bécsi, az osztrák félénk, óvatos andantéval. Tánc közben figyeltem, szemléltem, nézelődtem, vártam, aztán felgyorsultak a lépések, felbátorodtam és egyre jobban magával ragadott a lendület, a hév és csak táncoltam , táncoltam, keringtem, hogy majd bele szédültem, néha még megbolondított egy kis punch mámor, volt hogy közben elvarázsolt az egyedülálló Klimt, néha mérgelődtem a vasutas sztrájkon, csodáltam az őszi színeket, cuppogtam a peronon, aztán elbódított a tavaszi virágillat, melegedtem az ifjú nap sugaraival, élveztem a forró nyarat... és csak forogtam, forogtam, forogtam egyedül.

A legszebb a táncban, és a legszebb volt ebben a keringőben is, amikor végre nem egyedül jártam, amikor elérkezett az a bizonyos pillanat, amire gyakoroltuk a lépéseket, ami hol nehéz volt és elkeserítő, hol izgalmas és lelkesítő, hol vicces és elgondolkodtató, az esküvői kiállítások, a ruhapróbák, frizura- és sminkpróbák, több kilónyi esküvői magazin átnyálazása, éjszakai meghívógyártás...
Gyertyafény, apró lámpafüzér, mosolygós emberek, meghatódott könycseppek és csak forogtunk, forogtunk, forgtunk együtt.

Most véget ért a tánc. Szép volt, élveztem minden pillanatát, mert ott vagyok minden szóban és betűben.

Köszönöm mindenkinek aki olvasott, aki írt, aki bátorított, aki bíztatott, aki csak a képeket nézegette, aki megkönnyezte vagy megmosolyogta, aki megcsodálta, aki élvezte, aki velem járta a Bécsi keringőt.

2009. október 3.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer két gyerek, akik önfeledten rótták Somogyország dombjait...és akik minden óvaintés ellenére házasodásra adták fejüket... és hogy ne csak jogilag tartozzanak össze, hanem igazán egy életre szóljon, oltár elé álltak és Isten szent színe előtt fogadtak örök hűséget egymásnak. És hogy milyen volt... szavakba önteni nem lehet, jöjjenek hát ismét a képek, amik remek fotósunknak köszönhetően (akinek honlapján néhány nap múlva további fotók láthatóak majd)szinte élethűen visszaadják a hangultatot, így ha csak egy pillanatra is visszarepít minket a NAGY napra, legyen az néhány nap, hónap vagy akár 30 év távlatában.

No és akkor lássuk...

Itt is volt ám készülődés, nem is kicsi

...azok a fránya gombok.

Nagy volt a sürgés-forgás a lányos háznál...

A templom előtt is folyt a lázas készülődés, a család kis tündérei... egyszerűen gyönyörűek voltak

Ma már csak mosolygunk az utolsó perceket megelőző stresszes helyzeteken, de bizony a bevonulás pillanatában mély sóhajok kíséretében kapkodtunk levegő után... de itt vagyunk, megvagyunk.

Aztán a kezdetét vette a szép szertartás... és imádkozott mindenki az új asszonyért.

A szertartás legmeghatóbb pillanata, a szeretetteljes ajándék a drága családomtól...

Itt már nem mint jegyespár vonulunk, immáron férj és feleség...

Kint aztán nyakunkba a rizsa...

Ezúttal valóban itt volt mindenki aki számít...

Majd beszálltunk a "meseautóba"...:)

És hetedhét országra lakodalmat csaptunk...

Táncoltunk együtt is...

Meg külön -külön is

És volt, hogy kihunytak a fények, csak néhány gyertya pislákolt és könnyedén libbentünk a Strauss zenéjére...

Szikrázó fényáradatban érkezett az est egyik fénypontja, a torta...

... a játék neve: "lássuk mennyire szeretsz"

Aztán a menyasszony rongyosra táncolta cipőjét, elrabolni nem sikerült...bár volt, aki próbálkozott...

Levetettük hát az esküvői gúnyát, többé már nem mint menyasszony vonultam be, hanem mint a ifjú menyecske.

... végül, de nem utolsó sorban az elmaradhatatlan vonatozás a legjobb masiniszta vezetésével.

Amikor kislány koromban az esküvőmről álmodoztam mindig csak azt képzeltem el milyen lesz a ruhám, lesz-e fátylam, de sohasem tudtam elképzelni milyen gyönyörű lesz akkor a napfény, ami besüt a színes fákon keresztül,

hogy ilyen simogató lesz a szél, ami kora ősszel lengedez,

és hogy lesz egy férfi, aki akkor, ott így néz majd rám.

Ezúton is szeretnénk megköszönni mindenkinek, aki velünk volt, , aki velünk ünnepelt, aki bátorított, aki drukkolt és segített nekünk, aki imádkozott értünk.

Holtomiglan, holtodiglan

...mert a teremtés kezdete óta az embert férfivá és nővé teremtett az Isten. Ezért elhagyja az ember apját és anyját, és lesznek ketten egy testté, úgyhogy ők többé már nem két test, hanem egy. Amit tehát az Isten egybekötött, ember el ne válassza."

/Márk evangéliuma/

1

Az utolsó...

2

Megint eggyel kevesebb...